2012. március 4., vasárnap

TÁPLÁLKOZÁS - GRANNY'S SUNDAY ATTACK

Habár hosszú évek keserves munkája, elhullajtott könnyek literjei, és elkiabált szavak százai után mára büszkén állíthatom, hogy az én nagyim kiállja a vasárnapi családi ebédek próbáját, azért néha nálunk is elhangzik még egy-egy " tudom, hogy nem eszel húst, de ez csak csirke", vagy " olyan sovány vagy, hadd szedjek egy kis krumplit " mondat.
Nagyinak beadni, hogy te ismételten köszönöd de inkább passzolod a rántott csirkét, nem, nem gondolod azt, hogy " füvet csak a nyulak esznek ", és hogy itt az ideje, hogy felfogja, elmúltak már azok az idők, amikor a halászlé nem volt halászlé fél kiló benne áztatott kenyér belső nélkül?  Mission impossible.

Hiszen nagyi csak jót akar, nagyi olyan ritkán lát téged, és hogy máshogy adhatná át neked azt a rengeteg szeretetet, mint az általa oly' nagy gonddal elkészített étel formájában. Nincs is ezzel semmi baj, így van ez mióta világ a világ, de ha jót akartok magatoknak, ideje kicsit kézbe venni az irányítást, és nagyit beültetni újra az iskolapadba, reform táplálkozástan órára.

Nálunk bevált, kezdetben csak nekem változtatott meg egy-két összetevőt az ételekben, átálltunk például a durum, majd a kukoricalisztre, az olívaolajra, akik kézen fogva hozták magukkal az érdekesebb fűszereket, és csukták be az ajtót a cukros üdítők, szörpök orra előtt.
Az idő múlásával, szépen-lassan átalakult az egész család menüje, mára már bátran megy a kísérletezgetés újabb és újabb egészséges kreációk megalkotásával.


Ha ti még nagyon nem tartotok itt, esetleg nem kerültök gyakran ilyen szituációban, viszont akkor sem szeretnétek a visszautasítással megbántani a szeretett szakácsot, ügyeskedjetek, vannak alternatívák!

  • leves : ez a mi nagy adu ász kártyánk, hiszen a vasárnapi ebéd elmaradhatatlan része, legnagyobb hányadában vizet tartalmaz, friss zöldségekkel megtoldva - ami plusz piros pont - tehát, ha ügyesen kikerüljük a habart, tésztás, agyon sózott változatot, akár duplázhatjuk is az adagot, a nagyi hatalmas örömére, ugye. Értelemszerűen a hozzá felkínált kenyeret köszönjük, denem kérjük.
  • a főételeknél már rafkósabbak kell, hogy lennünk, amennyiben hús, hal, gomba, sajt van terítéken, könnyű a dolgunk, ebben a kivételes esetben még belefér a vékonyka panír réteg is, csupán arra ügyeljetek, hogy a sült krumpli, püré, rizs, tarhonya és társai maradjanak az asztal másik felén. Saláta, savanyúság, bármilyen formában annál inkább mehet hozzá!
  • ha tészta alapú étel kerül tálalásra, érdemes bevetni a " fú, annyira ízlett az a leves, nem tudok betelni vele, kaphatnék inkább még egy tányérral ?" trükköt.
  • a sütikhez érve annyira jóllakunk, hogy , az  "annyira finomakat főztél, hogy annak már nem is maradt hely a pocimban " cseles bókunkkal nagyi arcára mosolyt csalva zárhatjuk az ebédet.

Hogy stílszerűek maradjunk, így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad.

Ti hogy szoktátok megoldani a nagy, családi tivornyákat?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése