2012. március 15., csütörtök

EGÉSZSÉG - HELLÓ TAVASZ, VISZLÁT MÉRGEK

Tavasszal, az első, madárfüttyel kísért kora reggeli napsugarak beköszöntésével legtöbbünkben megérik az igény a télen magunkba és magunkra szedett csúnyaságok megszabadulására. Ahogy a természet, úgy újulna meg az év ezen - szívet gyönyörködtető és lelket ölelgető - szakaszában a szervezetünk is. Már persze, ha hagynánk, ugye, hiszen még mindig jócskán akadnak, akik az 'Ép testben épp, hogy élek' elvnek adva, az önkínzás netovábbjának deffininálva bojkottálják a méregtelenítés fogalmát az életükből.

Ha ti is ezt a klubot erősítitek, ideje lemondani a tagságit, hiszen csúnyán magatok ellen játszotok. Tudnotok kell, hogy a rosszul működő bélrendszer az emésztési problémákon túlmutató tüneteket is produkál, melyek látszólag attól teljesen függetlenek. Utat enged kórokozóknak, vírusoknak, valamint gombáknak, az így kialakult betegségekre bekapdosott gyógyszerek pedig csak súlyosbítják a helyzetet, a bélrendszer további gyengítésével. Ismét egy gonosz ördögi kör, de mint mindenből, ebből is van kiút. Ha a tél alatt belustult életetek össz-sporttevékenységét a reklámok alatt való chipsért rohangálás tette ki, ha sűrűn kapjátok magatokat azon, hogy napközben minden különösebb indok nélkül egyik pillanatról a másikra szinte elalszotok, ha a legkisebb fájdalomra is egyből gyógyszerrel tömitek magatokat, ha sokat fájlaljátok fejeteket, esetleg a migrén is előre köszön nektek az utcán, érdemes a tisztítókúra gondolatával eljátszanotok, szépen, okosan. Hatványozottan igaz ez abban az esetben, ha olyan problémákkal küzdötök, mint a puffadás, hasi panaszok, elhízás, nehezen, vagy egyáltalán nem működő fogyási folyamatok, de fel a fejjel, hiszen ezeknek most pár nap alatt búcsút inthettek.


Azoknak, akik még gyerekcipőben járnak a témát illetőleg, vagy Urambocsá' még teljesen méregtelenítés-szüzek, kezdetnek csak a heti egy zöldség/gyümölcslé nap bevezetését javaslom.
Ennek lényege, hogy egy 24 órás miniszünidőre küldjük emésztőrendszerünk, hagyjuk őt kicsit fellélegezni.
Ilyenkor a megszokott szilárd táplálék helyett kizárólag friss zöldség vagy gyömölcslevet ( bizony, jól sejtitek, még véletlenül sem az ABC-ben kapható dobozos mostohatestvéreikről beszélünk ) veszünk magunkhoz. A legjobb a házilag elkészített verzió, de ha nem vagytok időmilliomosok, vagy csak nem kívántok ezzel vesződni, irány a legközelebbi bio-bolt. Én elsősorban a zöldségleveket ajánlom, hiszen a gyümikkel ellentétben nem tartalmaznak cukrot, cserébe kevesebb kalóriát, és ideálisabb tisztulási folyamatot segítő tényezőket igen. A levek simán verik original, egész társaikat, hiszen gondoljunk csak bele, vajon képesek vagyunk-e annyi egész zöldséget megenni, amennyi ellátná szervezetünket azonos mennyiségű enzimmel, ásványi anyaggal, melyek mint tudjuk lételemei a sikeres és egészséges méregtelenítésnek.
Na, ugye, hogy nem, kérem szépen. A levek kb 10-15 perc alatt teljesen felszívódnak, az emésztőrendszert nem terhelve, ezáltal segítve az ideális tisztulási folyamatot. A bonus track pedig, hogy míg a teljes zöldségek, gyümölcsök fogyasztása közben fennáll a mérgezés veszélye, a préselt társaiknál ettől nem kell tartani, hiszen a vegyszerek nagy része a sejtfalban halmozódik fel.


Ezen egy napos mini kúra előnye, hogy segít a kézzel-lábbal ellenkező elmétek téveszméinek eloszlatásában, megízlelhetitek a tisztítókúrák által kiváltott csodálatos felszabadító érzést, a szervezet minimális terhelése nélkül. Mindennapi teendőiteket zavartalanul folytathatjátok mellette, akár a méregtelenítésre jellemző mellékhatások érzékelése nélkül.
Napi 8-10 decit ajánlok belőlük, kiegészítve a kötelező 1-2 liter tiszta víz fogyasztásával.
Az én kedvenceim a következők : sárgarépalé, káposztalé, lucernalé, céklalé, zellerlé, gyermekláncfűlé, és csalánlé.

Ha már belejöttetek, a kúrát meg lehet hosszabbítani, én első körben maximum 7 napig javaslom. Értelemszerűen minél tovább tart a folyamat, annál hatásosabb, és látványosabb lesz az eredmény.


Azoknak pedig, akiket komolyabban érdekel a téma, akiknek volt már hozzá szerencséjük, esetleg rendszeresen végzik is azt, a Stanley Burroughs- féle Master Cleanse-t ajánlom. Lássuk, hogy miben más ez, mint a hagyományos léböjt kúrák, mivel érdemelte ki a ' Tisztítókúra Felsőfokon ' elnevezést:

A Neera kúra a szó legszorosabb értelmében nem böjt, hívjuk inkább méregtelenítő egészségprogramnak. Habár nélkülözi a szilárd élelmiszereket, a kúra során fogyasztandó limonádé biztosítja a szervezet számára a megkívánt energia, valamint vitamin és ásványi anyag mennyiséget, ezáltal tud a folyamat az éhezés és teljes nélkülözés helyett kifejezetten a méregtelenítés tökéletes megvalósulásáról szólni. 

A 10 napos kúra hozzávalói : 
  • 40 darab citrom
  • 2,5 liter bio-juharszirup
  • 2,5 kg jódozatlan só
  • 70 gramm őrölt cayenne-bors
  • 10 filter szennát tartalmazó tea, tiszta víz
Az eredeti kúra időtartalma 10 nap, de ha csak a felére van időtök, kitartásotok, az is szuper, lényeg, hogy vágjatok bátran bele.

Fontosabb alapelvek:

  1. Szenna tea fogyasztás : a tisztítókúra megkezdése előtti este, majd a kúra végéig minden este, lefekvés előtt igyatok meg egy pohár szenna teát. A szenna segíti a belek munkáját, hashajtó hatású.
  2. Reggeli átöblítés : a kúra alatt minden reggel igyatok meg 1 liter vizet, amiben feloldotok 2 csapott evőkanál jódozatlan tengeri sót. Fontos, hogy a vizet egyszerre fogyasszátok el, valamint utána egy órán keresztül ne fogyasszatok mást. Érdemes ilyenkor nem elmászkálni a toalett közeléből, hiszen a sós víz, valamint az esti szenna tea hamar meg fogja tenni hatását. Szörnyű íze van, de rendkívül fontos eleme a méregtelenítésnek, hiszen a só segít feloldani a káros anyagokat, szóval bírjátok ki!
  3. Tisztítókúra limonádé : igyatok meg naponta 6-12 pohár  limonádét, melynek a következő összetevőket kell tartalmaznia : 2,5 dl tiszta víz, 2 evőkanál frissen csavart (!) citromlé, 2 evőkanál bio-juharszirup ( minél sötétebb színű, C vagy D osztályú ), 1/10 kávéskanál őrölt cayenne-bors. Az összetevőket bármely bio-boltban be tudjátok szerezni.
  4. Sok folyadék fogyasztás: én 3-4 liter ajánlok, ami lehet víz, vagy menta tea.
  5. A méregtelenítés tünetei : a kúra elkezdése előtt fontos tudatosítani, hogy a minden méregtelenítés velejárójakánt jelentkező tünetek, mint például fejfájás, émelygés, hányinger, levertség, stb nem rossz előjelek, sőt, pontosan ők jelzik a kúra sikerességét. A szervezetből távozó méreg és salakanyagok ilyen és ezekhez hasonló tüneteket produkálnak. Ha ezek nagyon súlyosak, nyers zöldségek fogyasztásával le lehet lassítani a folyamatot, de érdemes megpróbálni kitartani!
  6. A felsorolt összetevőkön kívül ne használjatok mást, semmi táplálékkiegészítő, semmi alkohol, semmi cigi.
  7. A kúra befejezése : mivel több napon keresztül pihentettétek emésztőrendszereteket, kiemelten fontos, hogy a méregtelenítés befejeztével szépen lassan, fokozatosan kezdjetek el enni. A legideálisabb, ha a befejezés után 1-2 napig még csak nyers zöldségeket, esetleg gyümölcsöket fogyasztotok. Lehet, hogy a szemetek akkor már sírva könyörög egy kis rakott krumpliért, de legyetek okosak, és próbáljátok visszafogni magatokat.
+ 1 : A tisztítókúra pozitív hatásai :
  • a szervezet megtisztul a méreganyagoktól
  • fogyás, testsúlycsökkenés
  • felesleges testzsír feloldása
  • megnövekedett életerő, vitalitás, javuló minőségű életvitel
  • jobb emésztés, keringés
  • pihentetőbb, mélyebb, nyugodtabb alvás
  • jobb anyagcsere
  • fokozottabb ellenálló képesség a betegségekkel szemben
  • fényesebb haj, egészségesebb bőr és körmök
  • megnövekedett akaraterő, önbizalom, kitartás
  • tisztább gondolkodás, memória javulás


Remélem a cikk elolvasása után megjött a kedvetek a tisztuláshoz, én tényleg csak tiszta szívvel tudom ajánlani mindannyiótoknak! Ha megfogadtok egy tanácsot, én azt javaslom, hogy ne kifejezetten a súlyvesztés ténye vezéreljen titeket, igaz, hogy jelentősen fogtok fogyni a kúra alatt, de próbáljatok most más célt megfogalmazni magatoknak. Lássátok magatok előtt a legyengült szervezeteteket, ahogy szépen, fokozatosan, napról-napra egyre tisztább, és egészségesebb lesz. Ezalatt a pár nap alatt figyeljetek oda jobban magatokra, érdemes hosszú, forró fürdőket venni, a szabad levegőn, a természetben lenni, minél többet sétálni, elmélkedni, meditálni, relaxálni. Meglátjátok majd, ahogy a testetek, úgy tisztul meg lelketek is, és egymással karöltve triplán hálálják meg ezt a pár napot Nektek..


Hadd legyek büszke rátok, hajrá, és have fun! 
xx






2 megjegyzés:

  1. Szia,
    A spar-ban kapható bio natur pur zöldséglevekről mi a véleményed?

    VálaszTörlés
  2. Szia,

    hm teljesen jók, de azért a tisztítókúrára én csak kis mennyiségben javaslom, inkább keress fel egy bio-boltot, és válassz onnan! A spar-os változat tök jó a mindennapokra, de egy méregtelenítés picit többet kíván. Sok sikert!

    VálaszTörlés